Jó nápot kívánák! - nyitott ajtót óriási mosollyal az arcán, egyrészt mert természetéből adódóan jókedvű ember, másrészt, mert büszke volt rá, hogy még oly sok év után is emlékszik a magyar üdvözlésre. Ezen a tavaszi vasárnap délelőttön Richard Winkler négyszeres Tony-díjas Broadway producer vendége voltam, aki történetesen magyar származású. Richardot már évek óta ismerem és mindig is nagyon izgatott, hogyan gondolkozik a színházról, hiszen az úgynevezett kommercionális Broadway világa, ahol nagy súlyt kapnak olyan szavak, mint a fogyaszthatóság, pénz, bevétel és marketing nagyban különbözik attól a színháztól, amiben én játszottam otthon.

Az emberben önkéntelenül is kialakul egy, többnyire az amerikai filmvígjátékokból vett képe a Broadway producerről. Ősz hajú, elegáns, szigorú úr, több tucat színházi plakáttal teleaggatott irodájában, zavarba ejtően nagy íróasztala mögött szivarfüstbe burkolózva ingerülten telefonál. Richardra ez csak részben igaz. Valóban ősz hajú és mindig lezseren elegáns (társaságban ritkán láttam lazán nyakára vetett sálja nélkül), de egyáltalán nem szigorú, sőt híres arról, milyen jól bánik munka- és üzlettársaival.

Nincs szivar, csak a rengeteg aláírt színházi plakát a nappaliban, a dolgozó szobában, sőt még a lépcsőház falain is. Ezer színben pompázó mementóként merednek rám az Őrült nők ketrece, a Kapj el, ha tudsz, a Memphis vagy épp Al Pacino legutóbbi Broadway drámája, a China Doll bekeretezett plakátjai. És a szoba legelőkelőbb pontján, a kandalló peremén ott csillog a New York-i színpadok szent grálja, a rivaldafénnyel suvickolt négy darab Tony-díj. Már az ajtóban Richard kezébe nyomtam a Magyarországról beszöktetett kis üveg Unicumot.

- Neked hoztam, igazi magyar különlegesség. Remélem ízleni fog! 

- Koszonom! 

- Na jó, most már meg vagyok győződve arról, hogy tudsz magyarul!

 - Dehogy, sajnos csak egy pár szót… Pedig száz százalékig magyar vagyok. Anyai nagyszüleim 1903-ban vándoroltak ki Magyarországról. Először Pennsylvániában, majd Ditroitban éltek, de nagyanyám sokszor visszalátogatott Magyarországra, hogy a rokonaival találkozzon és olyankor vitte magával édesanyámat is. 1935-ben egy ilyen út alkalmával találkozott össze édesapámmal, Winkler Lászlóval, de a románcnak hamar vége szakadt, mert közbe szólt a második világháború, így szétváltak útjaik. Anyám a háború elől visszajött Amerikába, míg apám Magyarországon maradt. Aztán, mert a sors valószínűleg így akarta, újra egymásra találtak, újra fellángolt a szerelem és végleg kiköltöztek Amerikába. A legszebb házasság volt az övék, amit valaha láttam. Én már csak egy pár szót beszélek magyarul, de amikor Magyarországon vagyok egy pár napig, néhány kifejezés azért mindig fel-felrémlik.  Budapesten még él egy-két rokonom, őket mindig nagy örömmel látogatom meg. Bár többször tehetném! Egyszerűen imádom a magyar embereket és a magyar ételeket.

-  Ezt öröm hallani! És ha már Magyarországról beszélünk… talán már mondtam neked, hogy nálunk egészen más a színházi modell, mint itt Amerikában. Otthon igazgatók vannak a színházak élén, állami dotáció. A szabadúszó producerek száma nagyon kevés. Éppen ezért sokak számára nem biztos, hogy egyértelmű, mit is csinál egy Broadway producer? 

 - Igazad van, nekem alapvetés, de másnak lehet, hogy nem az. A Broadwayn a producer szerepköre nagyon sokrétű. Ő az, aki megtalálja a darabot, kiválasztja a rendezőt, a művészi és üzleti csapat munkatársait és kiválasztja a mindezeket logisztikailag irányító general managert. Ezen kívül mi választjuk ki a hirdetési céget, a marketing céget és talán az egyik legfontosabb feladatunk: mi szedjük össze a pénzt a produkcióra. A mi feladatunk megtalálni a befektetőket, éppen ezért kell, hogy legyen kapcsolatunk tehetős emberekkel.

 Minden egyes produkció a maga egyedi biznisze, így mi határozzuk meg, hogy ez az üzlet milyen rendszer szerint működjön, mi alakítjuk ki azt a struktúrát, amin az üzlet alapszik. Ezek a döntések azért fontosak, mert nem minden darabnak ‘áll jól’ egy bizonyos rendező, vagy kreatív csapat. Ugyanígy vannak olyan produkciók, amelyeket remekül szolgál egy bizonyos marketing cég, de ugyanaz a cég nem biztos, hogy a legjobb választás egy másik produkcióhoz. Éppen ezért sok múlik azon, hogy mit kíván az adott darab, és hogy te kiket ismersz a szakmában. De egy igazán jó producernek mindenek előtt jó ízlésének kell legyen. És sok évet le kell húzzon show business-ben, hiszen ezek alatt az évek alatt alakulnak ki azok a szakmai kapcsolatai, amiket aztán okosan tud használni. Producerként muszáj tisztában lenned azzal, hogy neked nem kell mindent tudnod. Azt viszont igen, hogy kikre tudsz támaszkodni olyan kérdésekben, amikre nem tudod a választ. És legyél biztos annyira magadban, hogy hallgass is ezekre az emberekre. Te, mint producer az ő specifikus szakmai tudásuk miatt vetted fel őket, így nyugodtan támaszkodhatsz rájuk. 

Richard Winkler

- Ha jól tudom, eleinte te is egy ilyen szakember voltál, hiszen nem producerként kezdted a show business-t.

- Nem bizony. A szakmában töltött éveim nagy részében világítástervezőként dolgoztam. Én voltam például a Chorus Line legendás ősbemutatójának asszisztens-vílágítástervezője. Tudod, akkoriban én ugyanolyan fiatal voltam, mint a Chorus Line ‘tagjai’, és New York után szinte az egész világot bejártuk az előadással, így sokukkal nagyon közeli, életre szóló barátságot kötöttem. 

- Hogyan lett a fénypultból produceri asztal?

- Szinte véletlenül. Egyszer egy főpróbahét közben akaratlanul is fültanúja lettem egy beszélgetésnek a darab producere és rendezője között. A producer épp egy óriási hibás döntést hozott, ami negyedmillió dollárba fájt a produkciónak. Ott ültem és azt gondoltam magamban: Öregem, ha te lehetsz producer, akkor én is! Azóta motoszkált bennem a gondolat. Aztán kilenc évvel ezelőtt egy régi kedves barátom Thommie Walsh, aki egyébként az eredeti Bobby volt a Chorus Line-ban, elhívott egy úgynevezett backer’s audition-re, ami tulajdonképpen egy-egy produkció ‘termékbemutatója”, és amit többnyire próbatermekben rendeznek meg. Ezekre meghívnak sok potenciális producert és befektetőt majd felolvassák a darabot vagy épp részleteket adnak elő belőle, annak reményében, hogy mögé állnak az érdeklődő mecénások. Engem a barátom egy musical-vígjátékra vitt el, aminek Idaho! volt a címe. Egy mérhetetlen humoros, frappáns, kérlelhetetlenül szemtelen darab volt, nagyszerű zenével. Én azonnal beleszerettem az anyagba. Két másik barátom megszerezte a jogokat és megkértek, hogy mint producer segítsek nekik abban, hogy a New York-i Musical Fesztiválon bemutassák. Miután már régen ki akartam próbálni magam producerként, úgy éreztem itt az alkalom, ezért igent mondtam. A darab egyik pénzgyűjtő estjén, mert bizony nem egy ilyen estet kellett rendezni, hogy az előadásra összeszedjük a pénzt, találkoztam egy bizonyos Jamie deRoy-jal, aki már akkor sikeres Broadway producernek számított. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem további darabok létrehozásához. Mire rögtön rávágtam, hogy természetesen, de csakis az ő szintjén: a Broadwayn! Ha itt New Yorkban fesztiválra készítesz darabot, annak általában kicsi a költségvetése, így mindent magadnak kell csinálnod. Pénzt szerezned, szervezned, próbarendet készítened, szerződéseket írnod stb. Te vagy a főnök, de te vagy a beosztott is. Egy Broadway produkción ezzel szemben rengeteg ember dolgozik. Részben ezért is olyan drága egy-egy előadás. De engem ez a nagy pályás színház érdekelt. Így igent mondtam Jamie ajánlatára, azzal a feltétellel, hogy Broadway produkcióban lehetek producer. 

- Ez így is történt és rögtön az első produkcióddal, a The Norman Conquests-szel Tony-díjat is nyertetek. Akkor még, kvázi zöldfülű producerként hogyan esett erre a darabra a választásod?

- Jamie-től több ajánlatot is kaptam egyszerre. Az egyikre azért mondtam nemet, mert nem értettem egyet a tervezett marketing koncepcióval, ami itt New Yorkban egy produkció sikerre juttatásának egyik legfontosabb záloga. Egy másikat, ami történetesen O’Neill: Vágy a szilfák alatt című drámája volt,  azért passzoltam, mert úgy éreztem, hogy a Broadway közönség (aki inkább hajlik a kommercionálisabb előadások felé) nem nagyon érdeklődne egy ilyen jellegű előadás iránt. Nem láttam benne kommercionális lehetőséget. Broadwayről beszélünk, ezért az eladhatóság fontos szempont. Így maradt a The Norman Concquests, ami minden szempontból jó választásnak tűnt. Londonban már óriási siker volt, a kritika az egekbe emelte, nem lehetett rá jegyet kapni. A kreatív csapatot valamint a színészek nagy részét áthozva készültek a New York-i bemutatóra. Gondoltam, első Broadway produkciómnak teljesen megfelelő. Már el is képzeltem magamban, ahogy bemutatjuk, óriási közönségsiker lesz, nagyszerű kritikákkal, elképesztő jegybevétellel és így én is vissza tudom majd fizetni a befektetőimet. Hát, ez nem teljesen így történt. Valóban nagy volt a művészi siker, a New York Times egy oldalas dicshimnuszt zengett rólunk, megnyertük a legjobb prózának járó Tonyt, de valahogy a közönség mégsem rohamozta meg a jegypénztárakat, így anyagilag már nem voltunk annyira sikeresek. 

The Norman Conquests

- Ennek mi lehetett az oka? Hiszen minden adott volt az anyagi sikerhez is.

- Ennek több oka is volt. Az egyik az időzítés, hiszen 2009-ben, nem sokkal a gazdasági válság után volt a premierünk, ami nem volt a legszerencsésebb időszak. Másrészt a darab tulajdonképp egy trilógia, azaz három estén át ment, ami túl nagy vállalásnak bizonyult a New York-i nézők számára. Három szabad este, három borsos jegyár, egyszerűen túl sokat kértünk tőlük. Londonban ez működött, mert az angoloknak más a kapcsolatuk a színházzal. Angliában a középosztály folyamatosan jár színházba, ez náluk tradíció. Generációk nőnek fel úgy, hogy a színházba járás természetes, szinte magától értetődő dolog, a hétköznapjaik része. Sajnos New Yorkban tapasztalatom szerint ez a hagyomány nincsen meg. A Broadway nézőinek hatvan százaléka nem helyi. Negyvenöt százalék belföldi és tizenöt százalék külföldi turista. Ez azt jelenti, hogy csak a negyven százaléka New York-i lakos, ami lehetne magasabb szám is. A lényeg, hogy a The Norman Conquests nem a legjobb csillagzat alatt lett bemutatva, de ettől függetlenül nagyon büszke vagyok rá. 

- Ezt a darabot aztán több mint huszonöt olyan produkció követte a Broadwayn, amiben producerként te is részt vettél. 

- Egyik dolog követte a másikat. A The Norman Conquests után nem sokkal épp egy színházi előadást készültem megnézni, amikor a nézőtéren mellém ült egy idősebb hölgy, nem lehetett nem észrevenni, mert egy sapkával a fején jelent meg, amire az volt ráírva: Memphis. Tudtam, hogy egy hasonló című musicalt készülnek bemutatni a következő évadban, és hogy a furcsa sapkás hölgy nem más, mint Barbara Feritag, a darab egyik vezető producere, így szóba elegyedtem vele. Elmondtam neki, ki vagyok és épp elég közös színházi barát nevét említettem meg ahhoz, hogy lássa, nem valami amatőrrel áll szemben. Egy pár napra rá felhívtam és egy találkozót kértem tőle, ami annyira jól sikerült, hogy utána már én is a Memphis producere voltam. Emlékszem, mondtam neki, hogy a Tony gálán majd mellette szeretnék állni, amikor átvesszük az elismerést. Nevetett. Egy év múlva mellette álltam a színpadon kezünkben a díjjal. Aztán jött a többi produkció: a Something Rotten!, az Őrült nők ketrece, az 1984 és még sorolhatnám.

A Memphis című musical egyik dala a Tony-díj gáláján

- Bármikor találkozunk, mindig több előadáson is dolgozol éppen. Manapság hogyan telik egy napod?

- Nagyon sok felolvasó színházba járok. Mint már mondtam, ezek általában producereknek készülnek és arra hivatottak, hogy eladják a darabot. A legtöbbjük elég középszerű, de mégis menni kell, mert nem akarod elszalasztani azt az egyet, amelyik nem az, ami a következő nagy dobás lehet. Viszont az is érdekes, hogy néha egy-egy középszerű felolvasó színházból lesz aztán óriási sikerű előadás. Furcsa világ ez, mert néha az is előfordul, hogy egy nagyon jó felolvasás után megnézem a városon kívül megtartott bemutatót és az lesz középszerű. Egy produkció nagyon sok ponton félremehet, de ugyanúgy helyre is kattanhat. Hogy miért, azt nehéz megmondani, sokszor talán csak egyszerűen összeérik az előadás. 

- A legtöbb Broadway előadást először más városban mutatják be és így tesztelik a produkciót. Aztán a Broadwayn a hivatalos bemutató előtt is van egy úgynevezett preview vagy elő bemutató szakasz, ami közben az alkotók folyamatosan változtatnak az előadáson. Ha jól értem, ezek szerinted nagyon fontos állomások.

- Elengedhetetlenek, sőt én mélyen hiszem, hogy sosem lehet egyből New Yorkban nyitni, még akkor sem, ha egy hónapnyi elő bemutató van a hivatalos bemutató előtt. Sőt, szerintem ez mindig  nagyon rossz ötlet. Először is mert a világ már teljesen más, mint amiben én felnőttem, és mint amiben kezdtem ezt a szakmát. Akkoriban nem volt internet. Manapság semmi nem történhet úgy a Broadwayn, hogy 36 óra múlva már ne tudna róla mindenki, akit érdekel. Viszont ha az első elő bemutató estéd csapnivalón sikerül, a szakmában mindenki azonnal tudni fogja. Ugyanis, ahogy te is mondtad, a Broadwayn a hivatalos bemutató előtt mindig van pár hétnyi úgynevezett preview azaz elő bemutató időszak, ahol a néző már egy teljes értékű előadást lát, viszont a kreatív csapat folyamatosan figyeli a publikum reakcióit és az alapján változtatják a produkciót estéről estére. Van amikor mondatokat vagy jelenetet húznak ki, vagy épp egy dalt rövidítenek le. Aztán ha eljön a hivatalos bemutató napja, akkor, ahogy itt mondják “megfagyasztják” az előadást. Egy mozdulat nem sok, annyit sem lehet változtatni a produkción. De legfőképpen azért fontosak ezek az állomások, mert meg kell legyen az az idő, amit a közönség előtt töltesz, miközben az előadáson dolgozol, hogy hallgasd a közönséget, figyeld, mikor mocorognak, mikor bólogatnak, mikor nem figyelnek éppen, és aztán ezeket a helyeket az előadásban kijavítsd. Hosszú finomhangolási folyamat ez.

- Abból, amit mondasz úgy tűnik, hogy a darabok nagy része a Broadway felé vezető útjuk során általában sokat változnak. 

- A legtöbbjük rengeteget. Tudod, egy darab, legfőképp egy új musical színpadra állítása egy komplikált és nagyon hosszadalmas folyamat.  A megírásától a Broadway színpadáig általában körülbelül  3, 5 vagy akár 10 évet is tölthet egy project  különböző stációkban. Megszámlálhatatlan felolvasó est, majd workshopok, azokat a már előbb említett városon kívüli bemutató követi, majd Broadway elő bemutató és csak az után lehet egy Broadway premier. Feltéve, hogy egy darab eljut idáig, mert sokszor valamelyik lépésnél elvérzik a produkció és sosem jut el a Broadway színpadáig. Ha mégis, akkor ezen állomások során sokat változik az anyag, legtöbbször a szakma és közönség visszajelzései alapján. A lényeg az, hogy rögös az út vezet a Broadwayig.

- Akkor talán ez is közrejátszhat abban, hogy manapság sajnos egyre több a film vagy akár rajzfilm musical-változata a Broadwayn és kevesebb az eredeti ötlet? 

- Én azért hiszek abban, hogy az új ötletek is kaphatnak teret. Most épp egy új musicalen dolgozom, ami annak történetét meséli el, hogyan lett a 16 éves Frances Gummból Judy Garland. Chasing Rainbows a címe és egy veled közös ismerősünk, Tina-Marie Casamento ötlete volt az egész. Meg is szerezte a jogokat, de még ő sem gondolta, hogy olyan sokáig fog tartani a dolog, mint ameddig tartott. Évekig volt előkészületi stádiumban a musical, de jövőre úgy tűnik, bemutatjuk a Broadwayn. Vagy itt van a szívem csücske, a tavalyi év nagy sikere, a Come From Away. Egy teljesen eredeti musical, ráadásul egy kényes témához, a szeptember 11-i terrorcselekményekhez nyúl. Amikor a gépek belerepültek az ikertornyokba, teljesen leállt a légi közlekedés. Éppen ezért 38 gép több mint hétezer utasa Újfunlandon ragadt, egy parányi város még parányibb repterén. A városka lakói befogadták őket, etették, itatták, ruházták és szállással kínálták az ott ragadtakat, akik pedig elmesélték történeteiket és együtt próbálták feldolgozni a tragédiát. Ez a sztori a musicalünk alapja. Sokáig csak a ‘Szeptember 12” musicalként emlegettük, mert féltünk, hogy sokan felháborodnak majd a témaválasztáson, de ma már csak mosolygunk ezen, hiszen telt házakkal megy és óriási siker. A kritikák nagyszerűek voltak szerte az országban. Los Angelesben kezdtünk, aztán Seattle-ben, majd Washingtonban játszottuk, ezután Toronto következett és csak utána hoztuk a Broadwayre. Csak azt sajnálom, hogy a Come From Away-nél nem egy millió, csak fél millió dollár összeszedését vállaltam magamra. Most már bánom, hiszen az előadás hihetetlen gyorsan, nyolc hónap alatt visszahozta a befektetést. Én pedig nagyon könnyen össze tudtam volna hozni az egy milliót, jó pár ember volt a várólistámon, akik be akartak fektetni a darabba.

A Come From Away egyik jelenete

- Te egyébként is híres vagy arról, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolsz a befektetőiddel. Ez tudatos, vagy a személyiségedből adódik?

--Talán mindkettő. Ilyen vagyok, de azt is pontosan tudom, hogy a befektetőim teremtik meg számomra a lehetőséget arra, hogy azt csinálhassam, amit csinálok. Ezért a velük való napi kapcsolat ápolása elengedhetetlenül fontos.

- Pedig egy Broadway előadásba befektetni nagyon kockázatos, az esetek többségében el is veszíted a pénzed nagy részét vagy akár az egészét. Ezt tudják, mégis rizikóznak. Miért?

-  …mert egy Broadway bemutató semmihez sem hasonlítható. Azon felül, hogy a befektetőimben van egy alapvető színházszeretet, egy igazi Broadway premier olyan, ahogy azt elképzeled: Sztárok, vörös szőnyeg, fogadás, pezsgő. A befektetők erre hivatalosak, és sosem tudják, épp melyik híresség ül majd mellettük a nézőtéren, vagy épp kivel találkoznak a premier utáni fogadáson. Rabul ejti őket ez a világ és örülnek, hogy akár egy kis ideig is, de a részesei lehetnek. Az én szenvedélyes győzködésem mellett ez az élmény is közrejátszik abban, hogy befektetnek.  Apropó party. Lassan indulnom kell, mert ma van egy éve, hogy a Come From Away-t bemutattuk a Broadwayn és a matiné után rendezünk egy kis születésnapi fogadást. De előtte még ebédelek egyet Michael Alden-nel, ismered őt, ő is producere az előadásnak. 

Persze, ismertem Michael-t is. Hiszen olyan ez a szakma is olyan, mint valami klub, ahol mindenki mindenkit ismer, és aminek Richard az egyik közkedvelt, mindenki által szeretett tagja. És mi szívesen hallgatjuk, ahogy szenvedélyesen beszél musicalekről, színházról, a Broadway-varázsról. Én pedig mindenképp közelebb jutottam ahhoz, hogy megértsem, mit jelent a show business kifejezésben a biznisz szó.