A Szabadság- szobor, a Central Park és valamilyen színházi előadás. Ezek minden New York-ba érkező turista bakancslistáján szerepelnek. A szédítő és néha nyomasztó felhőkarcolók fotózása után mindenki meg akar nézni "valamibródvéjt". Nem csoda, hiszen sokan ezt a város tartják a színházi élet…

  Az elmúlt hetekben arra lettem figyelmes, hogy valami megváltozott itt New York-ban. Persze, persze…volt beiktatás, botrányok és tüntetések, de valahogy a hétköznapokban változott meg valami. Valami, amit tíz éve alatt még nem tapasztaltam itt, pláne nem a színházban. Az emberek elkezdtek…

"Találkozzunk mondjuk délben, Joe Allen éttermében. 46-ik utca."- jött az e-mail Ken Waissman producertől. Jóval előbb értem oda, mint dél, hiszen egy legendát nem illik megvárakoztatni. Kicsi alagsori, viszont annál hangulatosabb étterem a Joe Allen. Jobbomon egy üzleti tárgyalás, lezseren elegáns…

Mikor megérkeztem New Yorkba, mint minden messziről jött színházi ember, én is valahogy a Broadway közelébe akartam férkőzni, bár valójában nem is igazán tudtam, mit is jelent ez. A fények városába szédült alföldiként azt gondoltam, minden nagyon profi, drága és hangos, ahogy mifelénk mondják…

Mielőtt belekezdek a New York-i színház Boncz-tani elemzésébe, gondoltam, írok egy pár sort, hogy tulajdonképpen miért is született ez a blog? Ahányszor csak hazalátogatok Magyarországra, ezer felől kapom a kérdést: "Na, mesélj, kint milyen?" És sosincs elég idő, hogy elmondjam, sőt ha lenne is, nem…