A csend színháza

Beszélgetés Marlee Koenigsberg-gel, a New York-i Siket Színház rendezőjével

2018. január 06. - Boncz Ádám

screen_shot_2017-12-08_at_12_30_10_pm.pngMarlee-t már évek óta ismerem, de sokáig csak, mint a “hallók” színházainak egyik fiatal és tehetséges rendezőjét, valamivel később tudtam meg, hogy munkája jelentős részét a New York-i Siket Színház (New York Deaf Theatre) művészeti munkatársaként és rendezőjeként végzi. Aztán egy nap véletlen összefutottam vele a New York-i Független Színházi Börzén, a Performeterián. Marlee lelkesen invitált engem az egyik színházterembe, ahol a Siket Színház épp egy rövid ízelítőt adott az aktuális évadából. Kíváncsian ültem le a székemre, hiszen Shakespeare Viharját már nem egyszer láttam, de jelnyelven még sohasem. Vártam is a színpad szélére kipenderülő jeltolmácsot, de legnagyobb meglepetésemre a tolmács helyett két színésznő lépett elő, mindketten Mirandát alakították, egyikük jelnyelven, a másik Shakespeare sorait mondva. Külön-külön, de mégis (ügyes színpadi megoldásokkal) egymást kiegészítve egy egészet alkottak. Aztán a jelenet végén, a meghajlásnál a nézők nem tapssal ünnepeltek, hanem mindkét kezüket a magasba emelve, tenyerüket a játszók felé fordítva kezdtek integetni, hiszen a siketek színházban ez a látható taps, az elismerés jele (ezt a jeltapsot használják a siketek a világon). A játszók pedig visszaintegettek, jelezvén, hogy jól esik nekik ez a szívből jövő köszönet.

mk-headshot-plain_copy.jpgElbűvölve ültem, hiszen szemtanúja lehettem annak, hogyan kovácsolnak mérhetetlen kreatívan a hátrányból előnyt, hogyan emelik a hallók számára is gyönyörű művészi értékké a jeleket és hogyan juttatják el a színház nyelvét a nem halló nézőkhöz is.

Azon nyomban megkértem Marlee-t, hadd üljünk le egy kávéra, hogy többet is megtudhassak a csend színházáról.

 - Miért érdekelt a siketeknek készülő színház és hogyan kerültél kapcsolatba a New York-i Siket Színházzal?

 - Édesapám siket, így már kisgyermek koromban megtanultam  jelelni és azt, hogy mit is jelent siketként élni. A színházba később szerettem bele és elhatároztam, hogy rendező leszek. Az  Adelphi Egyetem elvégzése után nekivágtam New Yorknak, hiszen ez a színház fővárosa. Kis idő múlva a fülembe jutott, hogy egy bizonyos James W Guido siket színházművészekből álló színtársulatot működtet a városban, ami mind siketeknek, mind hallóknak készít előadásokat. Épp akkor fejezték be a 39 lépés című vígjáték jelnyelvi változatát. Találkoztunk, majd ezt a találkozásunkat aztán évekig tartó közös munka követte, aminek első állomása az általam rendezett Dummy Hoy című előadás volt, ami (talány szerénytelenség nélkül mondhatom) szakmai és közönségsiker lett.

 - Igen, én is hallottam a Dummy Hoy-ról, egy pár éve elég nagy híre volt a városban. Mi tette különlegessé?

- A téma és a kivitelezés. Sok minden nagyon jól jött össze abban az előadásban. Dummy Hoy egy bizonyos William Hoy beceneve volt (dummy az angolban némát és együgyűt is jelent), ugyanis ő volt az első és talán leghíresebb siketnéma baseball játékos az első osztályú profi ligában. Nemcsak különleges játékos volt, de ráadásul bitang jó is. Középkülsős, aki számtalan rekordot állított fel annak idején, annak ellenére, hogy halláskárosultként és némán lépett pályára. Sőt, egyes források szerint az azóta legendássá vált kézjelek, amiket a baseballban a mai napig a “safe” és az “out” jelzésére használnak, tőle eredeztethetők. Inspiráló és mélyen megható az ő története, az a küzdelem, amivel felülkerekedett fogyatékosságán és megreformálta Amerika egyik legnépszerűbb sportját.  A róla szóló  darabot egy olyan nem siket szerző írta, akinek a lánya súlyosan halláskárosult volt. Viszont az írott darab elsődlegesen a halló közönségnek szólt. Mi azt az utat próbáltuk megtalálni, amellyel mind a halló mind a siket közönség ugyanazon a nézőtéren ülve egy közös élményként élheti meg az előadást. Az előadásban egyaránt voltak siket és halló színészek, és a nézőtéren ugyanilyen arányban voltak azok, akik értették a jelnyelvet és azok, akik nem. Éppen ezért egy különleges megoldással álltunk elő. A díszlet egyik fókuszált helyén lévő eredményjelző táblán feliratoztuk a jeleneteket, így mindenki pontosan érthetett minden egyes mondatot. Egy olyan előadást akartunk létrehozni, ami összeköti az embereket és a kommunikáció sokféleségét megmutatva az emberi különbözőségben rejlő lehetőségeket ünnepli. Érdekes produkció született, amelyben a végcél az volt, hogy megmutassuk: akár a fogyatékossággal élők számára is minden lehetséges.

dummy_hoy_2.jpeg

A Dummy Hoy című előadás

 

 - A Dummy Hoy sikerét aztán még több izgalmas kísérletezés követte…

- Igen, ugyanis ez az előadás döbbentett rá igazán, mennyire közel tudunk kerülni egy-egy szöveg igazi eszenciájához az által, hogyha a siketek szemszögéből közelítjük meg. Valamint azt is célul tűztük ki, hogy a halló közönség számára közelebb hozzuk a siket kultúrát. Éppen ezért próbálunk nagyon eklektikus és mindenki számára érdekes évadokat összeállítani. A Dummy Hoy után műsorra tűztük a Jekyl és Hyde-ot,Jekyl és Hyde-ot, ahol a színészek jelnyelven játszottak, míg beszélő ‘alteregóik’ is a színpadon álltak (ugyanabban a jelmezben) és szavakkal mondták el a történetet. Egy érdekes hibrid volt ez, ahol két szereposztás (egy siket és egy halló) egyszerre játszott a színpadon, hasonlóan ahhoz a Viharhoz, amit te is láttál. Persze, ez csak egy módja, hogy közelebb hozzuk a hallókat és siketeket. Folyamatosan új utakon gondolkozunk és rengeteget tanulunk a már futó előadásaink visszajelzéseiből is. Tudod, a halláskárosulásnak is rengeteg fajtája van, épp ezért mi is sokféleképpen közelítjük meg a siket-színházi nyelvet. Például tavalyi bemutatónkat a Titus Andronicus-t is egy különleges koncepció vezérelte: Négy siket és négy halló színész állt a színpadon, így a játék “nyelve” kizárólag a mozgás, a pantomim és a non-verbális kommunikáció volt, valamint a fény, árnyék és vetítés olyan kreatív keveréke, ami teljes értékű vizuális történetmeséléssé emelte az előadást. Ezzel az előadással nemcsak a halló és siket közönséget szólítottuk meg, de kedveztünk a Shakespeare rajongóknak is. 

Rendezünk továbbá felolvasó színházi esteket is. Megalapítottuk egy sokunk által tisztelt siket művész, Sam Edwards-ról elnevezett felolvasó színházi sorozatot, aminek első darabjául a híres siket-vak írónő és aktivista Helen Keller által inspirált drámát választottuk. A mű azt boncolgatja, mit jelent manapság siket művésznek lenni egy hallók által uralt társadalomban.

 - Engem teljesen elvarázsolt, amit láttam. Jönnek visszajelzések arról, mennyire segít ez a fajta színház a siket közösség erősítésében és annak elfogadásában?

- Hál' Istennek igen! A visszajelzés nagyon pozitív és nem csak a közönség részéről. Nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy a siket közösség a színfalak mögött is helyet és feladatot kapjon. Az ügyelőnk általában siket vagy olyan halló, aki nagyon jól tud jelelni, de sok más, jelnyelvet tanuló fiatal is csatlakozik hozzánk, hogy a színfalak mögött velünk dolgozzon. Ők általában jeltolmácsnak tanulnak, de mérhetetlenül élvezik a kulisszák mögötti világot, számunkra pedig nagyon hasznos, hogy a siket színészeink a takarásban is meg tudják értetni magukat. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy új siket tehetségeket fedezzünk fel, hiszen nagyon sok a tehetséges halláskárosult színész. Az ő felkarolásuk és a nekik adandó útmutatás is elengedhetetlen része a színházunknak. Éppen ezért a jövőben tervezünk összefogni jó néhány iskolával is, hogy megmutatassuk az oda járó diákoknak: a jelnyelvvel is lehet teljes értékű életet élni és művészi értékeket alkotni.

marlee1.jpg

Marlee Koenigsberg az egyik próbán

 

- Ami egy csodálatos gondolat. De vajon manapság más, hagyományos színházak is próbálják elérhetővé tenni az előadásaikat a siketek számára?

- Úgy érzem, hogy igen és ebben leginkább a technikai fejlődés segít. Ma már nagyon sok színház használ olyan eszközöket (feliratozást, vetítést stb.), amivel lehetővé teszik a siketek és nagyothallók számára a teljes értékű színházi élmény befogadását. Vannak külön jeltolmácsos előadások is, sőt a Lincoln Center egy teljesen új rendszerrel kísérletezik: a hallássérültek iPad-eket kapnak az előadás előtt, amin valós időben követhetik nyomon a szereplők szövegét. Ezek mind nagyon fontos lépések abban, hogy a hallássérültek ne érezzék magukat kirekesztve egy-egy színházi élményből.

 - Ha jól tudom jelenleg sajnos a ti színházatok az egyetlen New Yorkban, amelyik kifejezetten siket színháznak vallja magát.  Viszont örömmel vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre több nagy, profit alapú Broadway és Off-Broadway színház is kezd műsorra tűzni olyan előadásokat, amikben a színpadon, az előadás részeként is jelentős szerepet kap a jelnyelv.

 - Sajnos az elmúl években sok pénzt elvettek a hozzánk hasonló kulturális kezdeményezésektől, így ma már, ahogy mondtad, mi vagyunk az egyetlen specifikusan siketeknek játszó színház. De valahogy egyre több színház és producer érzi szükségét annak, hogy megszólítsa a siketeket illetve, hogy erről a közösségről beszéljen. A Broadway-n éppen most zajlanak az Egy Kisebb Isten Gyermekei című darab próbái. Ez az előadás (amiből évekkel ezelőtt nagysikerű film is született) inkább a hallóknak szól, de mivel egy siket lány és egy halló fiú szerelmének gyönyörű története, éppen ezért fontos előadás. Jó látni, hogy egy nagy színház tűzi műsorra, és nem egy sztárral, hanem egy valódi siket színésznővel a főszerepben. 

De az utóbbi évek talán legfontosabb két előadása a Deaf West társulathoz köthető: A Nagy folyó (Big River), ami egy Huckleberry Finn kalandjain alapuló musical, valamint a tavaly bemutatott A tavasz ébredésének musical változata. Mindkettő a Broadway-n kapott helyet és halló valamint siket színészek együtt játszottak, sőt énekeltek benne. Minden szereplőből kettő állt a színpadon. Lebilincselő koreográfiává vált a jelnyelv, amivel az egyik Moritz eljelelte a dalszöveget, amíg a másik Moritz-ot játszó színész énekelte a sorokat. Merész vállalás volt egy profitorientált, óriási Broadway színházban egy ilyen adaptációt bemutatni, de a produkció annyira különleges volt és annyira megérintette a nézőket, hogy sikerként könyvelték el a producerek. Az biztos, hogy ezek az előadások ráirányították a reflektorfényt a siket-színjátszásra, ami a mi színházunknak is sokat segít. És hitet ad nekünk abban, hogy jó úton haladunk. Úgy látszik, hogy New York-i közönség értékeli a siketeket és mi értünk a jelekből.

spring_awakening.jpg

A Tavasz ébredése jelnyelvi előadása

Köszönet Vörös Zsolt jeltolmácsnak a cikkhez nyújtott segítségéért.

A bejegyzés trackback címe:

https://adamboncz.blog.hu/api/trackback/id/tr3513539339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.