Broadway vagy Off-Broadway, az itt a kérdés

Második rész: Mi is az az Off-Broadway?

2017. március 05. - Boncz Ádám

pride_cropped.jpgBen Whishaw, Hugh Dancy és Andrea Riseborough a Pride-ban (fotó: Broadway.com)

Még anno Londonban láttam egy fiatal srácot játszani, Trepjov volt a Sirályban és nagyon jó. Aztán évekkel később megtalálta őt a film és Ben Whishaw mára már korosztályának egyik leghíresebb színésze lett. Persze nem a Sirály miatt, hanem James Bond miatt, de hát ilyen ez. Szóval kicsivel azután, hogy New Yorkba érkeztem, hallottam, hogy Whishaw épp a városban játszik, méghozzá két másik nagyon tehetséges fiatal angollal (az angolok nagyon jók!), Hugh Dancy-vel és Andrea Riseborough-val.
"Hol?"- kérdeztem egyik barátomat. "Nem tudom, valahol az Off-Broadway-n." - jött a válasz. "Off?? Ez a három kiválóság az Off- Broadway-n?" - döbbentem meg. "Nyugi, az nem rosszabb, csak kisebb." Valóban.

Egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy Broadway-nek az 500 férőhely feletti színházakat nevezik itt. Az Off-Broadway pedig a 100 és 499 közötti kapacitású színházak gyűjtőneve. Tehát a megkülönböztetés nem minőségi, hanem pusztán a teátrum befogadóképességen alapul. Sőt, miután a nagy monstrum Broadway színházak nagy része befektetési alapon működik és a kezdetektől a nyereség lebeg lelki szemeik előtt, így aztán a művészi rizikófaktort is a nullára próbálják redukálni a Broadway produceri. Ezzel szemben az Off-Broadway-n már több a non-profit színház, így valamivel szabadabban kísérletezhetnek, rizikózhatnak a művészeti vezetők. Na nem sokkal, de azért valamivel szabadabban.  Valószínűleg kissé megúszós egy blogban írás helyett videókra hivatkozni, de hát végül is a színház vizuális művészet, és talán az alábbi két promó-videó jól érzékelteti a Broadway és az Off-Broadway közti hangulati különbséget. Az egyik videó a jó öreg magas C-s, csilláros Operaház Fantomja a Broadway-n (laza 29 éve megy), a másik a most bemutatásra kerülő Off-Broadway produkció, a Vox Lumiere Operaház Fantomja, ami ugyanannak a fantom történetnek a multimédiás steampunk rockopera verziója. Talán ez mutatja legjobban a különbségeket.

A Fantom a Broadway-n...

...és a Fantom az Off-Broadway-n:




Az Off-Broadway-re sokkal inkább jellemző a művészi sokszínűség, mint a Broadway előadásaira. Ha az ember átfut az Off-Broadway színházak műsorán akkor rögtön szembetűnik, hogy a választék itt sokkal színesebb. Vannak hagyományos prózák és musical-ek, de vannak formabontóbbak is, vannak mozgásszínházi előadások, kortárs drámaírók ősbemutatói és vannak úgynevezett immersive (talán élményszínháznak vagy helyspecifikus színháznak forditható) produkciók is.  Itt van például a már több mint húsz éve futó, minden használati tárgyat ütőshangszerré változtató STOMP, vagy a New York védjegyévé vált, három néma kék ember által játszott definiálhatatlan őrület, a Blue Man Group. És itt van még az Angliából transzportált élményszínház, egy többszintes lakatlan hotelt játéktérnek használó Sleep No More is (az immersive azaz élményszínházakról még bővebben is írok majd). De az ember ezekben a színházakban láthatta nemrég Kevin Spacey III. Richárdját, David Bowie musical-jét a Lazarus-t vagy éppen Robert Wilson legújabb rendezését is. Tehát az Off-Broadway kísérletezőbb és sokrétűbb, mint a nagy testvére, viszont egyre nagyobb anyagi nehézségekbe ütköznek az itteni produkciók, sőt a nagy marketing harcban is igen nehezen tudnak helytállni a Broadway színházak, és más mediumok dominanciájával szemben, ami ebben a plakátokkal, hirdetésekkel és Youtube-bal telepumpált városban egy-egy produkció számára halálos ítélet lehet.

poster01.jpg


Majd hoz profitot a non-profit

Ez nem volt mindig így, de ahogy a világ és ezen belül a város is rohamosan változik (nem feltétlen fejlődik, csak változik), így az évtizedek alatt átalakult kulturális klíma teljesen átírta az Off-Broadway szabályait is. Régen a befektetési alapon működő előadások producerei előszeretettel mutattak be darabokat az Off-Broadway-n. Egyszerűen azért, mert tudtak rajta keresni. Ha nem is sokat, de azért csengett vissza valamennyi pénz. Pezsgő élet volt, egy-egy leendő Broadway előadás inkább az Off-Broadway-n próbálta ki magát, mintsem valahol vidéken (mint ahogy az manapság szokás). Tíz-húsz évvel ezelőtt például alacsonyabb jegyárak mellett is elég gyorsan visszajött a befektetett pénz, így rengeteg új darab talált otthonra az Off-Broadway-n. Innen indult világhódító útjára a Hair, a Godspell, a Rémségek Kicsiny Boltja és még több tucat, mára legendássá vált prózai és musical előadás. Aztán elkezdtek felfelé kúszni az árak ( a bérek, a marketing költségek és leginkább a színház horribilis bérleti díja stb.), viszont a jegyárakat nem lehetett ezzel párhuzamosan, gyors tempóban emelni. A bajt tetézte, hogy az Off-Broadway-t rendszeresen látogató és kedvelő New York-i közönségréteg is limitált, nem lehetett nagyobbat meríteni, így lassan-lassan már nem termelt profitot egy-egy előadás. Ma már az számít szerencsésnek és sikeresnek, aki az utolsó előadáson nullára tudja kihozni a produkciót.  A minap beszélgettem egy igen neves Broadway- producerrel, aki anno, a 80-as években az Off-Broadway-n kezdte az egyébként nagyon impresszív karrierjét. "Ma már biztos nem csinálnék előadást az Off-Broadway-n. Akkor még más idők voltak, de ma már nem éri meg. Rengeteg meló azért, hogy végül sok pénzt bukjak." - mondta és valóban mostanában ez a konszenzus a producerek között.  Ha mégis valaki befektetési alapon akar darabot bemutatni az Off-Broadway-n, az általában a sajnos egyre népszerűbb "legyen vidám, legyen zenés, kevés szereplős és sztáros" recept alapján teszi ezt. 

eurydice.pngSarah Ruhl darabja az Eurydice a Second Stage Theater színpadán

Tehát úgy tűnik, hogy a producereket kevésbé foglalkoztatja az Off-Broadway és a nonprofit színházak kezdik átvenni a teret. Ezek a színházak  adományokból és alapítványok pályázaton nyert pénzeiből élnek. Az adományozók a színház szeretete miatt is írnak kisebb-nagyobb összegű csekket.  Na és persze leírhatják adójukból az utalt összeget, ez teszi számukra még inkább vonzóvá az adakozást.  Ezek a nonprofit színházak már bevállalhatnak rizikósabb, újabb, ismeretlenebb és frissebb előadásokat is (persze nem mindig szoktak, ezt színháza válogatja), ezzel is ellensúlyozva a Broadway "népszínháziasságát". A Signature Theatre, ami egy gyönyörű új épületkomplexum a 42-ik utcán, például a drámaírókra helyezi a hangsúlyt és kortárs amerikai szerzők új műveinek bemutatása a színház fő profilja. A Second Stage Theater és a a New York Theatre Workshop szintén kortárs, új utakat kereső művek felett bábáskodik, azok fejlesztése és bemutatása a cél. A Brooklyn Academy of Music pedig a világ minden tájáról látja vendégül a legjobb és legizgalmasabb előadásokat. Ezek persze csak példák a sok-sok nonprofit játszóhely közül, még számos színház van, mindegyik kicsit más misszióval.

lazarus_cropped.jpgDavid Bowie Lazarus-a a New York Theatre Workshop-ban (fotó: Aisling Crabbe)

A Broadway keltetője avagy a New York-i Katona

Ha az Off-Broadway-ról beszélünk, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a Public Theater mellett. A város talán művészileg talán egyik legnagyobb befolyással bíró színháza. Vélhetően nem túlzás azt mondani, hogy művészileg meghatározóbb, mint a Broadway színházak bármelyike, pedig kisebb és még csak a színházi negyed közelében sincs. Ahhoz, hogy megértsük, miért vált fogalommá a városban a " Public", egy kicsit vissza kell forgatnunk az idő kerekét egészen addig, amíg egy bizonyos Joseph Papp fel nem tűnt a New York-i színházi életben az ötvenes évek elején. (Egyébként nem, Papp nem magyar emigráns, a lengyel Papirovsky-ból rövidített). Szóval Joseph barátunk lelkes, fiatal színházi rendezőként kitalálta, hogy New York-nak igenis kell egy Shakespeare fesztivál. Mégpedig ingyen, hiszen a kultúra mindenkié (ezt sajnos még ma is kevesen gondolják itt így). Ezért megalapította a New York Shakespeare Festival-t, ami nyaranta ingyenes előadásokat hoz a New York-i közönségnek, méghozzá a város szívében lévő Central Parkba. Ez a tradíció a mai napig tart és Shakespeare in the Park néven vált fogalommá a városban. Az ötvenes években Papp nem elégedett meg a Shakespeare Festival sikerével. Állandó játszóhelyre vágyott, egész éves repertoárral. Éppen kapóra jött neki a lebontásra váró Astor Library nevű óriási könyvtárépület a város déli részén, amit a várostól évi 1 dollárért bérelt ki, megmenteve ezzel a lebontástól. Felújította és megnyitotta a Public-ot. Aztán kis idő múlva elindult egy olyan sikerszéria, amit még senki nem látott a városban, többnyire Papp zseniális kultúrmenedzseri intuícióinak köszönhetően. Innen indult a Chorus Line, a Hair és legutóbb a Hamilton. Ezeknek jogdíjaiból él ma leginkább a Public. Ennek persze megvan a maga veszélye, hiszen ezáltal a Public elsődleges célja az lehetne, hogy minél több Broadway-kompatibilis sikerdarabot termeljen ki, hogy utána évekig, sőt évtizedekig hátradőlve nézze, ahogyan ömlik be a rengeteg jogdíj. Szerencsére a színház művészeti vezetője, a sokak által (és általam is) nagyra tartott Oskar Eustis ennél okosabb és lelkiismeretesebb.  Valóban van minden évben legalább egy olyan bemutatójuk, ami nem titkoltan a Broadway-t veszi célba, de nagyon nagy figyelmet fordít az érdekesebb, szokatlanabb, új utakat kereső előadásokra is. Kvázi a kasszasikerekből származó bevételt a kisebb, progresszívabb bemutatókra fordítja. Ezen kívül sikerült a Public-ot egyfajta kultúrközponttá formálnia az évek során, így az előadások mellett vannak itt nemzetközi színházi fesztiválok ( Under the Radar Festival ), fórumok, felolvasó estek és az épületben található Joe's Pub-ban a legmenőbb koncertek is.

1_newyorkpublic_galleries.jpgA Public Theater a Lafayette utcában


Felvenni a versenyt  Kim Kardashian-nal

Egy pár mondatot még szeretnék szólni az egyik legnagyobb különbségről, ami sajnos manapság az Off-Broadway egyre inkább fojtogató problémája. Ez pedig a marketing. A legtöbb marketinges barátom csak sóhajt, amikor az Off-Broadway vagy Off-Off Broadway kerül szóba. "Hát az nem egyszerű…"- mondogatják. De miért is olyan nehéz egy Off-Broadway előadásnak kitűnni? Gondoljunk csak bele: az ember, amikor csak kiszáll a metróból itt New York-ban, szembe jön vele számlálhatatlan óriásplakát, szórólapos lány, fényhirdetés, rádió spot a járókelő arcába harsogva mindent a Broadway-ről, tévésorozatokról, a legújabb akciófilmről és még Kim Kardashian-ról is (még mindig..). Ezek között kell hangját hallatnia egy-egy Off-Broadway előadásnak, mert ha itt nem vagy látható és hallható, nem jössz szembe úton-útfélen, akkor egyszerűen nem létezel. Viszont amíg egy Broadway produkció akár heti 150 ezer dollárt is költhet promócióra, addig egy Off-Broadway előadás ennek csak a töredékét, csak egy pár ezer dollárt tud hetente félretenni marketingre és hirdetésekre. Ami nagyon kis összeg itt, a marketing cápák fővárosában. A kisebb színházak próbálnak kreatívabbak lenni, a nonprofitok bérletezéssel (így van egy "előre beépített' közönség, ami majd viszi a hírét az előadásnak) és persze a közösségi média teljes fegyvertárával szállnak harcba.

Tehát New York kisebb, 500 férőhely alatti színházai szakadatlanul harcolnak nemcsak a nézőkért, de az izgalmasabb, valamivel művészibb színházért is. Érdekes módon ez a harc nem elkeseríti, hanem inspirálja őket. Új utakat keresnek folyamatosan. Ha így nem jön be a néző, akkor próbáljuk meg úgy. Érdekes figyelni ezt.  És akkor még nem szóltam az Off-Off Broadwayról. Na ott aztán megy a harc a pénzért és nézőért. Legközelebb majd arról írok.

Ígérem, folytatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://adamboncz.blog.hu/api/trackback/id/tr4412311727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.