Kölyökkoromban a színház nekem sosem hétkor kezdődött, hanem már jóval előbb, délután, amikor elkezdett az egész család izgatottan készülődni az este ünnepére. Sőt, néha már hetekkel a nagy nap előtt ki voltak téve a jegyek az étkezőasztalra, diszkrét emlékeztetőként, hogy azért van fény az alagút…

Mikor megérkeztem New Yorkba, mint minden messziről jött színházi ember, én is valahogy a Broadway közelébe akartam férkőzni, bár valójában nem is igazán tudtam, mit is jelent ez. A fények városába szédült alföldiként azt gondoltam, minden nagyon profi, drága és hangos, ahogy mifelénk mondják…