Broadway a Bonczasztalon

"Éreztem, hogy kétlelkűnek születtem"

Beszélgetés Pooya Mosheni iráni transznemű színésznővel

2018. április 05. - Boncz Ádám

25531887_2011731809044811_5379125297239405050_o_copy.jpg

Vannak olyan emberek, akikből árad a fény. Pooya pontosan ilyen ember. Egy kis franciának látszó kávézóba hívtam reggelizni (New Yorkban sok minden csak valaminek látszó, így ez a kávéház is az volt). Elegáns nő, ha belép valahova, rögtön mindenki felkapja a fejét. Mintha mindenhova elkísérné valami alig hallható filmzene, ami csak akkor csendül fel, amikor régi dívák jelennek meg a vásznon.

Évekkel ezelőtt találkoztunk először, ha jól emlékszem valami meghallgatásról jöttünk ki együtt és végigbeszélgettük az utat a metróig. Azóta is emlékszem arra a szabadon hullámzó jókedvre és szeretetre, ami belőle áradt. Szerettem volna ismét látni, nem csak azért mert mindig jókedvre derít, hanem azért is, mert Pooya arra emlékeztet, mi is az, amiért érdemes New York-ban élni. Emlékeztet arra, hogy ez az a város, ami mindenkit befogad, hiszen nem fontos milyen vagy, honnan jöttél, itt az lehetsz, aki igazán lenni akarsz. Pooya ugyanis transznemű, azaz életének első húsz évét férfi testben élte le. Ráadásul mindezt Iránban, a háború kellős közepén. 

Tovább

"Engem a nagypályás színház érdekel!"

Beszélgetés Richard Winkler Tony-díjas producerrel

winkler1_copy.jpg

 Jó nápot kívánák! - nyitott ajtót óriási mosollyal az arcán, egyrészt mert természetéből adódóan jókedvű ember, másrészt, mert büszke volt rá, hogy még oly sok év után is emlékszik a magyar üdvözlésre. Ezen a tavaszi vasárnap délelőttön Richard Winkler négyszeres Tony-díjas Broadway producer vendége voltam, aki történetesen magyar származású. Richardot már évek óta ismerem és mindig is nagyon izgatott, hogyan gondolkozik a színházról, hiszen az úgynevezett kommercionális Broadway világa, ahol nagy súlyt kapnak olyan szavak, mint a fogyaszthatóság, pénz, bevétel és marketing nagyban különbözik attól a színháztól, amiben én játszottam otthon.

Tovább

Nagymonológ rossz frekvencián

Miért nincs New Yorkban színházi súgó?

img_1408.JPG

Egy osztrák színész kollégám mesélt egy anekdotát a minap, miszerint egy neves, klasszikus szerepekben és röviditalokban egyaránt jártas színészt egy este úgy kellett belökni a színpadra. A Lear király ment aznap és ő játszotta az öreg uralkodót. Betántorgott a színpad közepére, az egyensúlyát valahogy még megtalálta, viszont a kezdő sorokat, azokat már egyáltalán nem. Pánikkal a szemében nézett ki a takarásba, ahonnan a remegő kezű fiatal súgó, aki már akkor érezte, hogy nem ez lesz élete legvidámabb estéje, olyan hangerővel lőtte be a színpadra az első mondatot, hogy még a bal hármas páholyban is tisztán lehetett hallani: "Azalatt kimondjuk rejtett szándékunkat…" mire a legendás színész visszakézből üvöltött a színfalak mögé: "A fenébe a részletekkel! Melyik darab???"

Tovább

A csend színháza

Beszélgetés Marlee Koenigsberg-gel, a New York-i Siket Színház rendezőjével

screen_shot_2017-12-08_at_12_30_10_pm.pngMarlee-t már évek óta ismerem, de sokáig csak, mint a “hallók” színházainak egyik fiatal és tehetséges rendezőjét, valamivel később tudtam meg, hogy munkája jelentős részét a New York-i Siket Színház (New York Deaf Theatre) művészeti munkatársaként és rendezőjeként végzi. Aztán egy nap véletlen összefutottam vele a New York-i Független Színházi Börzén, a Performeterián. Marlee lelkesen invitált engem az egyik színházterembe, ahol a Siket Színház épp egy rövid ízelítőt adott az aktuális évadából. Kíváncsian ültem le a székemre, hiszen Shakespeare Viharját már nem egyszer láttam, de jelnyelven még sohasem. Vártam is a színpad szélére kipenderülő jeltolmácsot, de legnagyobb meglepetésemre a tolmács helyett két színésznő lépett elő, mindketten Mirandát alakították, egyikük jelnyelven, a másik Shakespeare sorait mondva. Külön-külön, de mégis (ügyes színpadi megoldásokkal) egymást kiegészítve egy egészet alkottak. Aztán a jelenet végén, a meghajlásnál a nézők nem tapssal ünnepeltek, hanem mindkét kezüket a magasba emelve, tenyerüket a játszók felé fordítva kezdtek integetni, hiszen a siketek színházban ez a látható taps, az elismerés jele (ezt a jeltapsot használják a siketek a világon). A játszók pedig visszaintegettek, jelezvén, hogy jól esik nekik ez a szívből jövő köszönet.

Tovább

Thália temploma vagy Thália plázája?

azaz miben különbözik a Pesti Bródvéj és az esti Broadway

photofunia-1512759531.jpg

Kölyökkoromban a színház nekem sosem hétkor kezdődött, hanem már jóval előbb, délután, amikor elkezdett az egész család izgatottan készülődni az este ünnepére. Sőt, néha már hetekkel a nagy nap előtt ki voltak téve a jegyek az étkezőasztalra, diszkrét emlékeztetőként, hogy azért van fény az alagút végén. 

Aznap délután édesanyám kivasalta az “ünneplős ingemet”, amit aztán felvettem a zakóm alá, elsétáltunk a színházig, ahol a csillogó előtérben már érezni lehetett a színház varázsos hangulatát, valami izgalmas és várakozással teli emelkedettséget. Az előtérben mindig összetalálkoztunk egy-két ismerőssel és mindig volt idő gyönyörködni a nézőtér „másvilági” architektúrájában mielőtt a függöny felgördült. 

Mivel New Yorkot a színházi világ központjaként tartják számon, eleinte itt is ezt a varázst kerestem, de rá kellett jönnöm, hogy itt, a fogyasztói társadalmak fellegvárában sokkal termékcentrikusabb a dolog. Persze itt óriási a rohanás is, az ember örül, ha épp nem késik a metró miatt legalább negyed órát és még valahogy be tud esni a kezdésre, de mégis a színházlátogatás élménye szertartásaiban sokszor nem sokban különbözik egy mozilátogatás hétköznapiságától. Egészen érdekes élmény magyar vagy más európai országból érkezett barátaimmal színházba menni itt, hiszen így még jobban előtűnnek a két színházi világ közötti különbségek. A teljesség igénye nélkül íme néhány:

Tovább

"Ember vagyok, nem múzeumi tárgy"

Az egyik legidősebb élő indián színésznővel beszélgettem színházról, Winnetu-ról és a nőket érő erőszakról

gloria_miguel_photo_spiderwoman_theater.jpg

Már esteledett a manhattani West Village-ben, amikor megérkeztem a legendás sarokház elé, ami megannyi idős New York-i művésznek ad otthont. Nem öregek otthona ez, inkább egy óvó közösség olyan New York-iaknak, akik életük alkonyán azért költöztek ide, mert még mindig részesei akarnak lenni annak a kreatív légkörnek, ami annak idején ide hozta vagy épp itt tartotta őket. Itt él Gloria Miguel színésznő is, aki a Kuna/Rappahannock indián törzsből származik.

Tovább

Tony-gála előtt, a kulisszák mögött

Minden, amit a Tony-díjról tudnod kell

screen_shot_2017-06-10_at_11_08_39_pm.png

A színházi világ Oscarja. Általában így szokták emlegetni a Tony-díjat.  És van is benne valami. Itt New York-ban, pláne a Broadway-n talán a legrangosabb jelző egy-egy színész, rendező vagy producer neve előtt: “Tony-díjas”.

Egyben mindig biztos vagyok, ha olyasvalakivel beszélgetek itt a városban, aki Tony-díjas vagy akár jelölték valaha az elismerésre, ez az apróság a beszélgetésünk első öt percében biztosan említve lesz valahogy. Csak futólag, de azért nagyon büszkén. Ez érthető is, hiszen a Tony-díj Amerikában a színházi szakma csúcsa. Ezzel együtt a New York-i színházi életnek nem ez az egyetlen díja, van még számos jelentős és értékes szobrocska itt (például a Broadway-t és Off-Broadway-t egyaránt felölelő Drama Desk Award vagy az Off-off Broadway két díja: az Obie Award és az Innovative Theatre Award), de mégis a Tony elnyerése számít itt a legnyagyobb szakmai és anyagi sikernek. A szakmai siker talán magától értetődik, hiszen a Broadway legjobbjainak ítélik oda, anyagi siker pedig azért, mert ez a díj nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egy darab műsoron (vagy jobban mondva életben) maradjon.

Tovább

"Köszönjük, majd értesítjük…"

A castingok világa New Yorkban

chorus-line-2.jpgHa az ember egyszer már volt Amerikában meghallgatáson, akkor tudja csak igazán micsoda lélekölő dolog tud lenni egy olyan. Bár ismerek színészt, aki imád meghallgatásra járni (már konzultált szakemberrel), a legtöbb mégis inkább szükséges rosszként éli meg és határtalanul kellemetlen dolognak tartja, hogy több száz ijesztően hasonló korú, alkatú és képességű színésszel együtt kell órákat várakozni, hogy aztán egy asztalnyi, mérsékelten érdeklődő kreatív csapatnak elénekeljen harminc másodpercnyi részletet egy rock musicalből vagy elmondja egy Shakespeare monológ egy percre rövidített változatát. És aztán örüljön, ha visszahívják egy második és harmadik és ki tudja hanyadik fordulóra. Mégis miért állják ki a színészek naponta akár többször is ezt a nem kevésszer megalázó próbát?

Tovább

A Szabadság-szobor bokszkesztyűben

azaz Performeteria - New York első független színházi börzéje

performateria-e1489885784888.pngAz interneten már hetekkel előre elfogytak a jegyek, de mivel a sarkvidéki hetek után pénteken volt az első olyan nap, amikor síléc nélkül lehetett eljutni a metróig, így gondoltam, próba-szerencse alapon mégis elsétálok a Baruch Performance Center felé, ahol az első Off-off Broadway színházi vásár, találkozó és börze: a Performeteria került megrendezésre. Van egy teóriám, miszerint: ha el is kelt minden jegy, egy jegy mindig akad. Most is igazam lett, hiszen nem kellett sokáig győzködnöm az amúgy is lefegyverzően happy és segítőkész jegypénztárost, hogy a kezembe nyomjon egy belépőt. Kilenc dollárosat. Csak valamivel több mint egy sör ára itt.

Tovább

Csak egy dal és egy kis emberség

New York-i örömgála az elfogadásért

tru_gala.jpgRon Simons producer, Shakina Nayfack producer és Jennifer Ashley Tapper színháztörténész (fotó: Dan Lane Williams/DLW photography NYC)

Zsibbadtan csuktam be az e-mailt. Ez már a sokadik hasonló volt ma. Nagyon egyetértek, de mára már elfáradt a lelkem. Egy művészeti szervezettől jött ez a kétségbeesett hangú e-mail és "Mit tehetünk a rasszizmus és a kirekesztés ellen?" volt a címe. Mostanában minden nap jön ilyen, több is. Szervezetektől, színházaktól, művészektől. Aggódnak és tenni akarnak valamit. Egymást kérdezgetjük arról, hogy egyáltalán lehet-e? Elméletileg egy olyan városban élek, ahol a sokszínűség és az elfogadás nem erény, hanem alapvetés. De az elmúlt hónapokban éppen ez kérdőjeleződik meg illetve ezt kérdőjelezik meg minden egyes nap. Épp ezért beszélek én is mostanában dacosan olyan dolgokról, amik arra emlékeztetnek, hogy ez így nem jó és hogy könnyen lehetne másképp. Ez egy ilyen történet:

Tovább

Ma este tényleg megbukunk?

azaz egy vígjáték levele a New York Post-nak

the-play-that-goes-wrong-jan-2017.jpg

Nemrég a New York Post jól értesült tollnoka közzé tett egy cikket arról, hogy milyen nagyon küszködnek a prózai előadások a jegybevétel terén. Ez eddig rendben is lenne, hiszen ez sajnos valóban így van és ez a nagyon szomorú jelenség csak egyre rosszabbodó tendenciát mutat a prózáknál. Ám barátunk azt is tudni vélte, hogy egy-egy épp most bemutatásra kerülő előadás számszerűen milyen rosszul áll a jegypénztáraknál és a pontos (egyébként pedig bizalmas) összegeket papírra is vetette. Ez kicsit olyan, mint amikor az épp a buliba érkező haverod áll az ajtó előtt, becsenget, de te még mielőtt beengednéd, bejelented a társaságnak, hogy "Sanyi az. Jó srác, csak kicsit büdös." Nem elegáns. De hát ez történt, így nyomtatásba került az is, hogy a "The Play That Goes Wrong" című vígjáték, ami egyébként Magyarországon "Ma este megbukunk" címmel fut a Centrál színházban  (igen, hozzánk előbb ért, mint a Broadway-re. Hiába, Budapest világváros...), szóval ez a habkönnyű komédia mindössze 180 ezer dollárnyi jegyet adott el elővételben. Sőt az újságíró még azt is megjegyezte, hogy a szomszédban az Üvegfigurákat játszó Oscar-díjas Sally Field bezzeg telt házak előtt játszik majdnem minden este.

Tovább

Broadway vagy Off-Broadway, az itt a kérdés

Második rész: Mi is az az Off-Broadway?

pride_cropped.jpgBen Whishaw, Hugh Dancy és Andrea Riseborough a Pride-ban (fotó: Broadway.com)

Még anno Londonban láttam egy fiatal srácot játszani, Trepjov volt a Sirályban és nagyon jó. Aztán évekkel később megtalálta őt a film és Ben Whishaw mára már korosztályának egyik leghíresebb színésze lett. Persze nem a Sirály miatt, hanem James Bond miatt, de hát ilyen ez. Szóval kicsivel azután, hogy New Yorkba érkeztem, hallottam, hogy Whishaw épp a városban játszik, méghozzá két másik nagyon tehetséges fiatal angollal (az angolok nagyon jók!), Hugh Dancy-vel és Andrea Riseborough-val.
"Hol?"- kérdeztem egyik barátomat. "Nem tudom, valahol az Off-Broadway-n." - jött a válasz. "Off?? Ez a három kiválóság az Off- Broadway-n?" - döbbentem meg. "Nyugi, az nem rosszabb, csak kisebb." Valóban.

Tovább

6 tipp, hogyan juthatsz New York-ban olcsó színházjegyhez

tktsstairscut1.jpgA Szabadság- szobor, a Central Park és valamilyen színházi előadás. Ezek minden New York-ba érkező turista bakancslistáján szerepelnek. A szédítő és néha nyomasztó felhőkarcolók fotózása után mindenki meg akar nézni "valamibródvéjt". Nem csoda, hiszen sokan ezt a város tartják a színházi élet központjának. Aztán rövidesen mindenki szembesül a szomorú ténnyel, hogy itt bizony horror árakon adják a színházjegyeket. Még a New York-iak pénztárcájához mérten is. Egy-egy Broadway előadásért akár 150-200 dollárt is elkérnek, de van olyan sláger produkció, amelyre akár 300 dollár is lehet a legdrágább jegy. No, és fut most egy musical, a Hamilton, amire a legmagasabb jegyár jelenleg 600 dollár. Igen, egy repülőjegy ára. De pánikra mégsincs ok, hiszen mindig vannak (esetünkben nem is olyan) kiskapuk, úgyhogy, ha turistaként épp itt jársz, vagy már évek óta itt élsz, de eddig elriasztottak a borsos jegyárak, nyugodtan üss fel egy Time Out magazint, amiben minden színházi előadás listázva van, és próbáld meg az alábbi "alternatív gyógymódok" egyikét:

Tovább

Szellemfénnyel a gyűlölet ellen

New York színházai a beiktatás után

 ghostlight01.jpg

Az elmúlt hetekben arra lettem figyelmes, hogy valami megváltozott itt New York-ban. Persze, persze…volt beiktatás, botrányok és tüntetések, de valahogy a hétköznapokban változott meg valami. Valami, amit tíz éve alatt még nem tapasztaltam itt, pláne nem a színházban. Az emberek elkezdtek politikáról beszélni, méghozzá szenvedélyesen. És ebben a nagyon liberális, demokrata városban meglehetősen kétségbeesetten. Egészen az elmúlt hetekig bármilyen társaságba mentem, bármilyen próbán voltam, vagy bármilyen bárban söröztem, az emberek beszéltek nekem utazásról, filmekről, sportról és színházról, néha még szerelemről is (persze ha volt rá idejük. Már hogy a szerelemre), de csak nagy ritkán jött fel egy-egy politikus neve. Ez érthető is volt, hiszen egy alapvetően jóléti társadalomban, minden ment a maga útján, néha jól, néha rosszabbul, így nem volt akkora súlya a napi politikának. Az emberek szívesebben beszéltek a hétvégi barbeque-ról, naná hiszen az fontosabb és jobban csúszik vele a sör. Egy pár hete ez véget ért.

Tovább

Csak ki ne köss a Joe Allen-ben!

azaz a Broadway nagy bukásai

joeallen2.jpeg

"Találkozzunk mondjuk délben, Joe Allen éttermében. 46-ik utca."- jött az e-mail Ken Waissman producertől. Jóval előbb értem oda, mint dél, hiszen egy legendát nem illik megvárakoztatni. Kicsi alagsori, viszont annál hangulatosabb étterem a Joe Allen. Jobbomon egy üzleti tárgyalás, lezseren elegáns kamu-vidám bizniszmenekkel, balomon két jól öltözött idős hölgy költötte épp vasárnapi ebéjét és cserélte a hét pletykáit. Aztán belépett Ken óriási mosollyal az arcán, leült, rendeltünk. Épp a salátát kezdte majszolni, mikor hirtelen felnézett és fejével a mellettünk levô fal felé bökött "Te tudod, milyen plakátok ezek?" "Nem" - feleletem értetlenkedve. "Ezek körülöttünk a Broadway legnagyobb bukásai....nekem nincs itt plakátom." Mondta, majd kicsit elgondolkodott és halkan hozzátette: "…még."

Tovább

Broadway vagy Off-Broadway, az itt a kérdés

Első rész: Mi is az a Broadway?

newsies_rf.jpg

Mikor megérkeztem New Yorkba, mint minden messziről jött színházi ember, én is valahogy a Broadway közelébe akartam férkőzni, bár valójában nem is igazán tudtam, mit is jelent ez. A fények városába szédült alföldiként azt gondoltam, minden nagyon profi, drága és hangos, ahogy mifelénk mondják csillivilli-konfetti-brillanti előadás: Broadway.  Ebben persze volt valami naiv igazság, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a dolog ennél azért sokkal összetettebb.

Tovább

Én és a Fortiszekönd

fortiszekond.png

Mielőtt belekezdek a New York-i színház Boncz-tani elemzésébe, gondoltam, írok egy pár sort, hogy tulajdonképpen miért is született ez a blog? Ahányszor csak hazalátogatok Magyarországra, ezer felől kapom a kérdést: "Na, mesélj, kint milyen?" És sosincs elég idő, hogy elmondjam, sőt ha lenne is, nem tudnám igazán jól átadni azt a tíz évnyi élményt és tapasztalatot, amit ettől a várostól kaptam. Egyszerűen lehetetlen. Ez a blog talán segít leírni, hogy milyen is a színház világa New Yorkban.

Tovább
süti beállítások módosítása